Ferencváros

2004. október

XIV. évf. 10. szám

A legpatinásabb étterem a Rádayban. 1970 óta üzemel, az „átkosban” a Gundel konkurenciájának szánta a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat. Nem lett az. A nyugati turistákat nehéz is lett volna idecsábítani a Vajdahunyadvár, a Hősök tere, a Városliget mellől, az akkor még elhanyagolt környékre, a hol a gazdátlan étteremben a kissé avas olaj szaga az évek alatt vastagon beivódott a falakba, nyári estéken ontva magából a fáradt párát. Aztán jöttek a nyolcvanas évek gebinesei. A konyha, a felszerelés teljes amortizálása, a vendégek diszkrét megopasztása következett, majd huss, máris a kilencvenes években járunk. A Ráday utca épül, szépül és a vendéglátóhelyek egyre csalogatóbbak.

A Vörös Postakocsi ekkor még a régi. Aztán 2002-ben váratlan fordulattal új tulajdonosok veszik kézbe az irányítást, és fél év alatt szinte minden teljesen kicserélődik. A két éve megújult étteremben halk élő zene, egy billentyűs és egy hegedűs „fest alá”, cseppet sem tolakodóan. Játszanak mindent, operettet, magyar nótát, cigányzenét, ahogy a hangulat megkívánja. Van benne valami békebeli. Az étlap archaikus betűi, a pincér kedélyessége szintén régi időket idéz, hát még a választék! Nem hiszem, hogy lenne az utcában még egy étterem, ahol a mediterrán típusú előételek között szerepelne a jó öreg hortobágyi húsos palacsinta, a franciás krémlevesek és tárkonyos raguk mellett a marhagulyás (szürke marhából) csipetkével, pláne nem Újházy tyúkhúsleves! A ház specialitásai közt bóklászva minden van, ami szem-szájnak ingere: libasült párolt káposztával, libamáj, bélszínjava, de akinek már nem bírja a gyomra az e fajta tradicionális ételeket, ehet grillezett jércemellet, rokfortmártásos szűzpecsenyét vagy kecskesajttal és sült paprikával töltött csirkemellfilét bazsalikommártással.

Vadat és halat s mi jó falat, szintén találunk az étlapon, nem beszélve a „krúdys”étkekről, mint a malacpecsenye káposztás sztapacskával. Urbanovicsné pulykamelle illatos kertifüves zöldségtornyon vagy egyenesen Krúdy-bélszínjava sült zöldségekkel. A vegetáriánus oldalt gyorsan átlapozzuk, de látható, hogy rájuk is gondolt a vendéglátó padlizsánnal, gombával és gomolyasajttal. Kecske és káposzta alapon úgy döntünk, hogy előételnek hortobágyi húsosbátyút rendelünk (fél-fél adagot), hogy jusson hely a zöldkagylónak zöldspárgával (egész adag). Nem bánjuk meg, csak azt sajnáljuk, hogy még ott vannak a híres-neves színészek kedvencei, amelyekre már nem lesz kapacitásunk. Nem lehet kóstolatlanul hagyni a roston sült libamájat, a rózsaszín szarvas bélszínt és a grillezett csirkemellet. Rősztit feltétlenül enni kell, bár a karamellizált gyümölcsliget, a tejszínes gombamártás és a Krúdy-öntet is épp elég lenne kísérőnek. Erre persze csak akkor jövünk rá, amikor lazítani kell a nadrágszíjon. Ma sem ettünk keveset, ma sem ettünk rosszat. Az édességet sem hagyhatjuk ki. A puncsmártásos csúsztatott palacsinta is lecsúszott. Mohóságunkat leöblítjük egy kis villányi folyó borral, és kérjük a számlát. Már épp menni készülünk, amikor a hegedűs az asztalunkhoz jön, ránk mosolyog, és a nótánkat kérdi. Szabadkozva bár, de kibökjük: „Ne nézzen úgy rám, a gyönyörű szemével…” Jó érzésünket növeli, hogy amikor bankó után kutatunk a táskánkban, a zenész hátrál, nemet int a fejével és azt mondja:”Ajándék volt.” Megköszönjük. Legalább olyan jólesett mint a vacsora.

Pesti Est 2003. 11. 6-12

XII. évfolyam 45.

Vörös Postakocsi

Borongós őszi este nincs is jobb, mint egy pohár ital mellől, kirakat mögül nézni a várost, a sétálóutcában flangáló ifjakat, s múlt időkön merengve kikérni egy adag aranysárga barackrémlevest. Dekadensek vagyunk, jólesik. Jól esik odakint is – idebent nem kevésbé. Ülünk a Ráday utca elején, a Vörös Postakocsiban, melyet Krúdynak, a szecessziónak és az őszi vörös postakocsis utazások emlékének ajánlanak a gondos gazdák. A trendi kávézók mellet jól megfér ez a visszafogott, nyugodt kis hely a Ráday utcában. A felújítás után is megmaradt a Vörös Postakocsi elegáns, mégsem túl hivalkodó hangulata: súlyos csillárok, virágmintás díszítések és persze az elmaradhatatlan postakocsi-falfreskó hivatott megidézni a múltat. Lehetne mindez karakteresebb, csinosabb, de azért otthonosan bevackoljuk magunkat a szintetizátor mellé, és elmélyedünk az étlapban, hogy pincérünk kalauzolása mellett válasszuk ki az esti menüt. Friss a csülök, hangzik az ajánlat, csakhogy estére valami könnyebbet szeretnénk, és amíg döntünk (már az elmaradhatatlan négy centi, lélekmelegítő gömbszörp után), kikérünk egy adag lávaköves harcsaérmét, és a mellé kínált szezámmagos salátát morzsolva készítjük fel gyomrunkat a ház specialitásaira. Megjön az étvágy, mégis kérnénk a csülköt, de nem is, inkább termetes báránycombot, no meg a kemencés burgonyatortát: hosszú még az este, majd lesétáljuk a fölös kalóriákat. Ízletes, puha, omlós a hús, jól egészíti ki a köret, tán csak a mustár lehetne markánsabb, pikánsabb, de ne legyünk telhetetlenek, eltelünk így is hamar, ahogy telik az idő, ürül a tányér s pohár. Észre se vesszük, végkép sötét lesz odakinn, még egy csésze feketével sűrítjük az estét. Borongós őszi este, ezredellőn századvéget idéztünk – léha hírlapíró mit is kívánna többet.

Mai Lap

2003. 03. 28.

Krúdy és a Vörös Postakocsi

Krúdy Gyula kedvenc ételeit kóstolhatjuk meg a Vörös Postakocsi étteremben. A tradicionális magyar ételspecialitásokat kínáló vendéglátóhely a Kálvin térről mindössze két percre található Budapesten a Ráday utcában.

A századfordulón a Vörös Postakocsi helyén a Nemzeti Kávéház volt található, Krúdy Gyulának ez volt az egyik kedvenc hely – mondja Hankusz Ödön üzletvezető. – Krúdy híres ínyenc volt, köteteiben is írt kedvenc fogásairól. Az étterem specialitásai a régi magyar ételek, mai köntösbe bújtatva. Köztük megtalálhatjuk Krúdy ételeit is, a mai kor elvárásainak megfelelően módosítva: nem zsírosan és nehezen, de ugyanolyan jóízűen, mint Krúdy idején. Az író kedvencei közé tartozott a borjúpaprikás snidlinges metélttel, a nyúlcomb vadasan, amit mind megtalálhatunk a választékban. A finom ételek mellé ötvenféle magyar bort is kínálunk 1400 forinttól. Este hangulatos zongoradallamokat hallhatnak a vendégek. Áraink ezer és háromezer forint közöttiek, a széles sörválaszték árai 390 forinttól 480 forintig.

Az étteremnek két különterme van, az egyik nemdohányzó. A két teremben akár százfős társaságot is le tudnak ültetni. A Krúdy-teremben ezernyolcszáz kötetes könyvtár is működik, így a magyaros ételek mellett a magyar irodalom remekeit is olvashatják a betérők.

Nyáron szép hangulatos terasz várja a vendégeket.

Varnus Xavér és a Vörös Postakocsi étterem

Krúdy Gyula kedvenc ételei

A főváros szívében, közel a Kálvin térhez, a Ráday u. 15-ben, a közelmúltban újból megnyílt az 1970-ben alapított Vörös Postakocsi étterem és Söröző. Az átépített és minden részletében szépen felújított, századfordulós hangulatot idéző étteremben a már elfeledett, régi, polgári magyar konyha különlegességeivel várják a vendégeket. Krúdy Gyula hat kedvenc étele is megtalálható az étterem gazdag kínálatában. A Postakocsi politikusok, üzletemberek, művészek kedvelt találkozóhelye, de a szólíd árak arra csábítanak, hogy nyugodtan megengedhetünk itt magunknak egy kulináris élvezetekben gazdag ebédet, vagy egy nosztalgikus, gyertyafényes vacsorát.

Negyven férőhelyes könyvtártermünkben, a finom ételek és italok mellett 1800 kötetből is válogathatnak, olvasgathatnak azok, akik hozzánk ellátogatnak – mondja Hankusz Ödön, az étterem vezetője. A különleges hangulatú, nyugalmat sugárzó helyiséget elsősorban üzleti ebédhez, baráti ás családi összejövetelekhez ajánljuk. Hatvan fő foglalhat helyet Krúdy termünkben, ahol egy monumentális méretű festményben gyönyörködhetnek a vendégek. Tágas, modern sörözőnkben és kávézónkban mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő választékot. Áprilistól-októberig pedig 80 férőhelyes teraszunkon – tuják és virágok között – hűsölhetnek vendégeink.

Szindbád táblafartője és Rezeda Kázmér nyúlcombja

- Milyen magyar ételspecialitásokat kínálnak?

- Úgy látjuk, hogy a magyar konyha háttérbe szorult mostanába a hazai éttermekben, ezért mi nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy sokféle, régi magyar étel legyen a palettánkon. Új, modern formában, a mai kor igényei szerint olyan specialitásokat kínálunk, mint például: erőtadó gyöngytyúkleves hússal és zöldséges maceszgombóccal, füstölt kacsamell szeletkék színes salátaágyon, hagymalekvárral, Jávor Pál saláta, Martonvásárhelyi libacomb kötéskáposztával pirított burgonyával, kukoricán hizlalt csirke, Kocsisné zöld galuskájával, Krúdy bélszínjava szürkemarhából, tormahabbal, Rezeda Kázmér hőn áhított nyúlcombja vadasan elkészítve knédlivel vagy túrógombóc pirított mogyorós édesmorzsával és epertükörrel. A magyar ételspecialitásokhoz a hazai tájak mellett huszonöt fele whiskyből választhatnak nálunk a finom italok kedvelői.

- Milyen újdonságokkal várják a vendégeket?

- Heti és napi ajánlataink vannak, amelyeket olcsóbban kínálunk. Minden második szombaton argentin ételekkel várjuk vendégeinket. Hamarosan pedig megnyitjuk az alagsorban új, 120 személyes Argentin éttermünket.

Káposztásrétes és harcsapaprikás túróscsuszával

A Postakocsi vendége: Varnus Xaver, a népszerű orgonaművész, aki a ház specialitásaiból a pirított, magos bundában sült, csíki mártással megbolondított káposztás rétest és a Ráckevei harcsapaprikást kóstolta meg, amelyet kapros tepertős túróscsuszával kínálnak. Elismerő pillantások között azt ígérte, szívesen jön máskor is.

- A Vörös Postakocsi gyermekkorom óta izgatta a fantáziámat, hiszen imádtam mindnet ami Krúdy Gulával kapcsolatos – meséli a megasztár. Aztá amikor, 14 évesen először jártam itt, csalódott lettem, hiszen egy lehangolt és lehangoló bús étkezde várt rám, amelynek zord alkalmazottai és elaggott ételei oly messze estek a gyerekkori álmaimtól. Azóta egy rendszer leomlásával az egész világ eresztékeiben lazult meg, és úgy tűnik, az öreg Krúdy estéről estére kiszökik a Kerepesi temető 42-es parcellájából, hogy új életet varázsoljon az ódon falak közé.

- Milyen ételeket kedvel?

- Leginkább az olasz-francia konyha ételeit szeretem. Valahogy azokban teljes az egység. Benne van a mező füve, a tenger állatkája, a napfény, a természet sokszínűsége. Persze nem vagyok dogmatikus, mindent szívesen kipróbálok. A mediterrán konyhához húz igazán a szívem, meg ahhoz, amit a 20-as évek Magyarországának polgársága evett.

- Mi történt a frenetikus sikerű októberi, zsinagóga koncert után?

- Kiadták életem első DVD-jét, amely a zsinagóga koncertet örökítette meg. Hihetetlen. Boldog voltam a megjelenésével, és őszintén csodálkoztam amikor megtudtam, hogy ez a magyar komolyzenei élet első DVD-je. Úgy hiszem sokan fognak örülni azok közül, akik a 7200 fős tömegben jelen voltak

Bujdosó Edit

Népszabadság

2002. december 07.

Első benyomások

Első randi, kiöltözve, de mégis úgy téve, mintha csak fölkaptam volna a kezem ügyébe eső ruhát, izgatott jófejeskedés, poénkodás, tündöklés, önmagunk szánalmas félreértése a hódító Robur szerepében. Szörnyűség. Még szerencse, hogy jönnek a mosatlan fogú ébredések, amikor kiderül, hogy szerethetjük-e egymást. Körülbelül ez történik akkor is, ha a mai szerelmünk a téma, vagyis a gyomor, az étel, az étterem, és megnyílik, felújítva a Ráday utcában a Vörös Postakocsi. Ki van suvikszolva, és hódításra kész, mi csak bebillegünk oda, mint kényes kedvű kisasszonyok, beülünk nagy magányosan a nemdohányzó terembe, és akkor, tessék minket meghódítani. Kicsit félünk, de nem mutatjuk. Nem volt itt olyan szép a múlt, a hajdani fekete falak mögött, de az esős utcán most egy széles vállú pofongyárat kerülgetünk. Viszont az alacsony, a magyar akcentussal beszélő házigazda barátságosan hívogat, és az étlap is csak elszomorít, hogy, egyszerre nem lehet háromszor megvacsorázni, annyi a mindenképpen kipróbálni való fogás. A szomszéd teremben azonban egy megveszekedett hegedűs kínozza hangszerét, egy idő után már hajlandók lennénk térdre vetni magunkat, csak hagyja abba, de ekkor magától is eláll a nyirettyűzés, elfogytak az érdeklődők.

Természetesen Krúdyra veszik a fazont, de egy huszárvágással nem az eredeti, ezüstfejű hangulatot keresik, ha nem az olvasói érzetet. A nemdohányzó szakaszt szép könyvtárszobára emlékeztet, a polcokon könyvek, és csak itt derül ki a turpisság, könyvtárak leselejtezett példányai mindenféle, félig vagy elfelejtett szerzők, Hollós Korvin Lajos versei (az egyikben arról tudósít, hogy őt nem az utókor érdekli, hanem a kortársak), István Marián költeményei. Inkább az étlapot olvasgatjuk.

Ez viszont igen figyelemreméltó alkotás. A saláták a magyar filmszínészet aranykorát idézik, Páger és Karády mellől kiválasztjuk Jávor Pált, aki a cézársaláta egy variációjának névadója ezen a helyen, saláta, endívia, csirke, fokhagymás öntet, és a díszítésként elhelyezett fűszernövényeket egy sárga rózsaszirom koronázza. A szürkemarha is központi helyet foglal el az étlapon, a belőle gulyás azonban inkább csípős, mint ízes, és sem színe, sem sűrűsége nem tökéletes. Sajnos a kenyér is száraz hozzá. Örülünk viszont főételeinknek. Szomjas Guszti kedvence – már a nevén is elmerengünk, hiszen Szomjas Guszti, a Hét bagoly hőse maga is csak tükörképe a valóságnak - , Krúdy Kálnay Lászlóról, a tabáni kocsmák pajkosáról, a nyíregyházi ügyvédből deres szakállú korában íróvá váló életművészről mintázta. Marhapörköltje az élvezhető életről mesél, a finom, paprikás mártást snidlinges tésztatekercsekkel itatjuk föl.

Mélázgatunk szekszárdi cuvéenk mellett, eszegetjük a gemenci vaddisznópörköltet felvidéki, szalonnás sztrapacskával, és bambulnánk itt vagy ezer évig, míg váltják mellettünk egymást a pincérek, különféle iskolák, van kedélyesebb és van kalsszikussabb, de szólít a kötelesség, várnak a desszertek. Túl édes mindkettő, a ragacsos a gyümölcsmousse és a háromszínű piskóta is. Az utolsó emlék így kicsit goromba, most pedig törhetjük a fejünket, hogy vajon a hely egy héttel a nyitás után még jó, vagy még nem jó. Egy hónap múlva talán okosabbak leszünk.

Kiszolgálás: nincs még stílusa

Konyha: van már tartalma

a Wittman fiúk

Hegyvidék

Krúdy Gyuláról másként

Még az irodalomtörténészek körében is meglepetést kelt egy mára szinte teljesen elfelejtett, XX. Század eleji (1916-ban megjelent) összeállítás, Roboz Imre (1892-1944) tollából. „Az irodalom boudoirjában” címet viselő munkát alig 20 évesen kezdte a későbbi teljes színházi szakember, a holokauszt egyik jobb sorsra hivatott áldozata. A kiadó (Rózsahegyi ás társa) előszavában négy kötetesre tervezte a benne szereplő írókról, művészekről a kellemes sok intimitást, alapos megfigyelésről árulkodó jellemzést tartalmazó sorozatot. Ismereteink szerint csak az első kötet jelent meg. Ebben Krúdy Gyuláról, Karinthy Frigyesről, az „Ember tragédiája”tantieme-peréről, Keleti Artúrról, Vajda Ernőről, Színi Gyuláról, Kálnoki Izidorról, Bródy Sándorról, Heltai Jenőről és Szomory Dezsőről tudhatunk meg olyan apróságokat és érdekességeket, melyeket a későbbi életműveiket bemutatók vagy nem ismertek, vagy más összefüggésükben dolgozták bele munkájukba.

A szerző – Ady, Bródy, Krúdy, Kaffka Margit barátja – szívesen látogatta a Délvasúti Kávéházat. Ezért is ajánljuk ezt az irodalomtörténeti szempontból is igen figyelemreméltó összeállítást a Hegyvidék olvasóinak.

Nagy kár, hogy nagyjából a 1916-os év karácsonyára tervezett második kötet nem jelent meg. (Bár tévednék – és valami véletlen folytán bevallhatnám tévedésem!) Benne a következő írók és költők novellisztikusan megírt életrajzát ígérték: Ady Endre, Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Bán Ferenc, Bíró Lajos, Bródy Sándor, Farkas Imre, Hajó Sándor, Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Ignotus, Kabos Ede, Kemény Simon, Kiss József, Kosztolányi Dezső, Lakatos László, Lengyel Menyhért, Miklós Jenő, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Rákosi Jenő, Révész Béla, Szomory Dezső, Szép Ernő, Szilágyi Géza, Szomaházy István, Tormay Cecile. A harmadik kötetben az akkori élő irodalom bemutatását, a negyedikben a sajtó érdekesebb egyinéségeinek megismertetését tűzték ki témául. A kötetek megjelentetését négy hónapos időközökre tempírozták.

A következőkben a már akkor is nagyérdeműnek számító, de még nem élő szoborként tisztelt Krúdy Gyula arcképét mutatjuk be. Másként, mint ahogyan eddig ismertük!

„ Tizennégy éve házas ember már és… olyan darab férfi, mint egy orosz díjbirkózó és dörmög, akár a medve, ha téli álma után reumásan és berekedve előbújik a barlangjából. A fejét – rajta az érzékiség megduzzadt orrcimpáival és roppant állkapcsával – egy fejjel magasabban hordja bárkinél, … aligha kelt … kellemes benyomást. Korán megcsípte a dér és kissé ferdén is tartja a fejét, mintha mindig leejteni akarná a balválláról. Tizenkét esztendős korában, mikor a Poprád vize befagyott Podolin alatt, egy halászlékbe lépett, alig tudták kimenteni a jégtáblák alól. Akkor merevedett meg úgy a nyaka… Pörge posztókalapját szereti jobbféle félrecsapva viselni. Tömött fekete bajuszát angolosra nyíratja és a haját, úgy ápolja, mintha állandóan vidéki lakodalomba készülődne. Végül pedig tokája van, ami nem enged valami tüzes szívre következtetni. És van a szája szögletében egy örökös és merőben sajátságos mosoly: A kínzó nagyravágyás és a nembánomság, a finom csemegék és a kielégített falánkság, bánatos álmodozások a sörös pohár mellé, könyökölve és a metsző fölény, durva röhejek és a nobilis szellemeskedés, a cirógató gúnyolódás és a bókba burkolt tőrdöfések, bölcs tapasztalatok, olthatatlan remények és bús csalódások helyezték oda azt az ádáz és vonzó és megejtő mosolyt.

Hogyan iszik Krúdy? Mint a többi magyar. A poharába egy kis felejtést, egy kis hitet, egy kis zsenialitást tölt még, két deci bort és felhajtja fenékig. És sokszor tölt és sokszor fenékig üríti… Egyszer régen belépett az Erdélyi borozóba és rendelt egy spiccet. Aztán könnyed kézlegyintéssel intette magához a többi spicceteket. „

Érdekesen mutatja be Krúdy szerelemit is Roboz Imre:” Mint a költők a holdnak, úgy s annyiszor vallott szerelmet Krúdy a nőknek. Egy régi lovag járt közöttünk, szerelmes, nemes és hódító lovag, aki meghalna, ha a nők nem akarnának mind meghalni érte. De szerencsére a nők könnyelműek…

Szinbád két – három nőnek volt a csillaga egyszerre a hosszú életen át. Addig sohasem hagyta békében a nőket, amíg meg nem szerették. És így történt, hogy élete tizedrészét ablakok alatt töltötte, mely ablakokra mohón vagy alázatosan, boldogtalanul vagy fenyegetőzve nézegetett. A nőket meglesni, útjaikon titkon elkísérni és kitudni titkaikat, reményeiket, vágyaikat, - ebben mindig mester vala. Órákig mozdulatlanul figyelni egy kis óbudai házat, amely a hegyoldalban volt és benne varrógép zakatolt, vagy kocsin követni egy vágtató kocsit, melyben dáma ül nagy kalapban és illatok között, - éjjel lopva, lessel világos ablakot figyelni, amelyet csipkefüggöny borít, vagy a templom sötét oszlopai alatt megfigyelni az imádkozó asszonyt és kieszelni, hogy kiért és miért imádkozik: ezzel annyi időt töltött el Szindbád, néha a gyümölcs leszakítására se maradt érkezése.

Mindig több volt szerelmében a vágy és az ábránd, mint a tett.

Krúdy Gyula szíve… sose múlik el húszesztendős… Az a férfi tud csak így gondolkozni a nőkről, mint ő, akinek gyerekfejébe e gondolatokat egy fennkölt asszony fehér keze simogatta bele, akinek egy szent nő volt az anyja… vagy az első szeretője.

Hajnalig iddogál, de csak elvétve fordul elő, hogy hölgy társaságában udvaroljon a pohárnak.

Tizenhat évvel ezelőtt úgy szeretett, hogy szerelméért azonnal meghozte a legényember legsúlyosabb áldozatát: hozomány nélkül megnősült… Szerette a nőkben a nála három-négy fejjel alacsonyabbat, némileg kövéret, barnát, pici kezűt, csöpp lábút, meleg tekintetűt, a finomat, lágyat, műveltet s az ilyeneket galamboknak nevezte.”

És tovább érdekes leírás következik arról, hogy az író első felesége, a kor jeles írónője, Spiegler Arabella (aki Satanella néven publikált, és irodalmi szalont is tartott) vallott, hogyan indította el írói útján a kezdő Krúdyt – nem visszatartva semmi ihletszerző és élményt adó passzióitól az irányba, hogy megvalósíthassa álmait, elképzeléseit!

Kapcsolatuk – a házasság megkötésétől, a három gyerek születése dacára – nem volt sem napfényes, sem kiegyensúlyozott. Erről a következőket olvashatjuk Roboz Imrétől:

„Miután elvette az írónőt s Bécsbe akartak utazni nászútra, de a Metropole Szállodában – hol írók és hírlapírók bizonyos kedvezményeket élveztek – elérték céljukat, Satanella neve letűnt a lapok tárcarovatából. Krúdy nem engedte írni a feleségét. Az asszony kért, könyörgőt, sírt, fenyegetőzött, de a férje hajthatatlan maradt.

A sorban születtek meg a gyerekek: December 27-én esküdtek, és kilenc hónap és kilenc nap múlva megszületett Krúdy Gyula. Ötnegyed év után bekopogtatott a gólya Ilonával, utána következett az öt hónapig élt Veronika, és rá nyolc esztendőre Micike.”

Roboz Imre, lám, intim, kevesek által ismert tudnivalókat közöl Krúdy családjáról, szüleivel, rokonaival való kapcsolatáról is – közötte számtalan olyan érdekes vallomást, amit maga az író fogalmazott meg a témával kapcsolatosan feltett kérdésekre. Ezek az adatok minden Krúdy-életrajzhoz, méltatáshoz, bemutatóhoz értékes, apróbb-nagyobb kiegészítéssel szolgálnak!

Érdekesek Roboz megállapításai Krúdy újságírói tevékenységéről:”Nem volt megfelelő újságíró.

Hiányoztak belőle azok a képességek, melyek a sajtó munkátársait az egész földön ellenszenvesekké teszik azok előtt, akik csak felületesen ismerik őket s munkájukat.”

Egy igen jellemző vonását is megismerteti:” Krúdynak nem szokása kihasználni a barátait. még csak képviselőséget sem fogadott el tőlük.”

Megtudjuk azt is, hogy Krúdy kedves, az életfilozófiáját is eláruló elve:”Annyit nem lopnak sehol, mint Magyarországon, nekem mégsem jutott belőle egy garas sem.”

S hogy milyen ember valójában, arra is választ kapunk Roboztól:”... Szereti az előkelő szórakozásokat. Szívesen vadászgat főúri erdőkben, a futtatásokat rendesen végignézni Bécsben, Freudenauban és Karlsbadban, - a pompás látcsövet hercegien lehet a szem elé venni, - s szeret címeres ezüsttel terített asztalokhoz ülni, amely lukullusdiák kellemes alkalmul szolgálnak Tokajtól a Fudzsino-jármáig termett összes arany és bíborszínű italokat végigízlelni s csendesen lerészegedni a drágalátos ízektől.”

Megtudjuk, hogyan vélekedett és nyilatkozott róla ( akitől később elvált) a felesége, hogy mennyit keresett írásaival és abból mennyit adott a családi háztartáshoz. És azt is hogy  „ a kedvenc eledele a marhahús, kedvenc itala a francia pezsgő -  legtöbbször persze frissen csapolt sört iszik s a spiccereket – vagy hogy a kedvenc költője Puskin... Ugyanannyi ideig szokott aludni, amennyit ébren töltött; néha nyolc, néha harminchat órát egyhuzamban. Télen a Royalban vagy a Pannóniában, nyáron a városligeti Gundelban fogyasztja el az ebédet, rendesen délutáni négykor. Beteg még soha nem volt, a feje sem fájt. Az írásain kívül más tisztességes módon pénzt nem keresett. A pénzzel nem tud bánni. Szükséges dolgokra nem szívesen adja ki, ezért váratlanul szokott elfogyni. Annyira istenfélő, amennyire nőgyűlölő, ha megesik, hogy a hölgyikén nem fognak andalító hazugságai. Kedveli a díszt, luxust, piperét és a gyanútlanul üldögélőket a kávéházban éjfélután...”

Draveczky Balázs